Egy nehéz nap délutánja (2010.02.19.)
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy alátámasztották a kezdetekben még bizonytalan elképzelésünket, miszerint a jó pálinka is "megér egy misét!" Úgy érezzük, hogy igazán jól sikerült február 19-én az első gyermelyi Pálinka Est és erről a helyszínen nagyon sok megerősítést kaptunk. (Igaz, hogy már néhány korty pálinka után, de ettől még hitelesnek érezzük a véleményeket.) Köszönjük szépen Tóth Lászlónak előadását, mely az ígértekhez hűen, valóban érthetően világított rá a pálinka készítés lépéseiben rejlő lehetőségekre és veszélyforrásokra. Köszönjük szépen a kóstolásra felajánlott pálinkákat. Az előzetesen tett felajánlásokon túl további mintákat is kaptunk, így húsznál is több palackból kóstólhattuk a különböző (barack, szilva, körte, törköly, meggy, birs, alma, málna) nedűket.
Látjuk, hogy van értelme ezt a rendezvényt életben tartani, így szándékunk szerint jövőre lesz folytatása. Ismét közvetlen, jórészt kötetlen és barátias hangulatú estét tervezünk, természetesen teret adva szakmai ismereteknek is, de erről majd később...
A rendezvényen készített fotók megtekinthetők a fotóalbumban.
Kellemes másnapot kívánva:
Pósfai Csaba és Bederna Zoltán

