Az egyesület története

A Gyermelyért Faluvédő Egyesületet tíz magánszemély alakította meg 1994 novemberében, így az egyik legrégebben működő civil szervezet a községben. A kezdetekkor az egyesület a helyi politikai élet egyik komoly résztvevője volt. Később ez egyre inkább háttérbe szorult, míg a 90-es évek végére és az új évszázad elejére megmaradtunk közhasznú civil szervezetnek, mely a helyi kulturális élet, a bor és a természet szeretetének fontosságát, a helyi sportélet szervezését, támogatását tűzte ki célul és tartotta elsődlegesnek.

A közösségi élet és annak támogatása kezdetektől fontos szempont volt az egyesület életében, mely sok program létrehozásának segítésében, illetve a kezdeményezések, intézmények anyagi támogatásában is megnyilvánult és a mai napig jellemző a tevékenységünkre.

A természet iránti szeretet minden helybeliben megtalálható. Ez nyilván köszönhető a gyönyörű környéknek, a sok erdőnek. Az egyesület a 90-es évek végén a Gyarmatpusztai MTTSZ-szel közösen – az erdészet hozzájárulásával és Szente László sok munkájával – kialakított egy kiránduló ösvényt a Bagó-hegy oldalán mindannyiunk nagy örömére.

A sportéletben – melynek leghangsúlyosabb része a labdarúgás – fontos szervező, alapító szerepet vállaltunk egészen 2006-ig, amikorra a labdarúgás olyan mértékű lett a községben (4 csapat, megyei bajnokság, utánpótlás nevelés), hogy a koordinációra külön egyesület alakult Gyermely-Szomor LE néven. Az új egyesület is hű maradt az elveinkhez: a helyi fiatalok, sportkedvelők érdeke mindenek előtt való. Egyesületünk tartja fenn, és működteti a gyarmatpusztai teniszpályát.

Az egyesület – a helyi civilekkel közösen – tevékenyen részt vállalt az azóta hagyománnyá vált Gyermelyi Falunap megszervezésében, anyagi támogatásában. Ugyancsak komoly hagyománya van a borhoz kapcsolódó rendezvényeinknek: a Márton napi újbor köszöntő estnek, a Bormustrának és a minden év tavaszán, a helyi és környékbeli gazdák által termelt borok megmérettetésének a Gyermelyi Borversenynek. Ezeken túlmenően az egyesület egy-egy rendezvényt, intézményt mindig támogatott céljainak, programjainak elérése érdekében (íjászat, iskolai táncházak, adventi ünnepségek és a többi).

A kezdetekkor, 1994 őszén adtuk ki először (2008 őszén utoljára) a Gyermelyi Hírmondó című újságot. 2008 őszén az egyesület megalapította és azóta is megjelenteti a község életéhez szorosan kapcsolódó, egyetlen nyomtatott sajtóterméket, a helyi újságot Gyermelyi Hírlap címmel, mely friss és méltó utóda a korábbi Gyermelyi Hírmondónak. Az újságban minden helyi vállalkozónak lehetősége van ingyenes hirdetésre, az önkormányzat és a közintézmények a fontos információkat, felhívásaikat, programjaikat közzétehetik, ezen túlmenően megjelennek a helyi és állami ünnepekről való magemlékezések, valamint az egyházak, civil szervezetek és magánszemélyek is megjelentethetik híreiket, gondolataikat. Az újságot minden gyermelyi háztartásba, a szomszéd község és Gyermely boltjaiba ingyenesen juttatjuk el.

A helyi lap nevének megváltoztatása már előre jelezte az egyesület megújulását, melynek tisztségviselői és tagjai 2009-ben a 15. évfordulót méltó módon kívánják megünnepelni, a régi kedvelt programokat feleleveníteni. Ehhez kapcsolódóan egész évben több kerékpáros és gyalogos kirándulást szervezünk, valamint egy juniálishoz hasonlóan jó hangulatú születésnapi kerti mulatságot rendezünk a nyár elején. 2009 januárjában egy pénznyereményes fotógyűjtési pályázatot hirdettünk az általános iskolások körében. A nyereményt az osztályok kirándulásra, kulturális, vagy ismeretbővítő célra használhatnak fel. A gyűjtés során a 80-as évek előtti Gyermelyt ábrázoló képeket keresünk, melyekből az év során – vélhetően a Falunap alkalmával – kiállítást szervezünk.

2009 tavaszára elkészült honlapunk is, mellyel régi tervünk vált valóra. A honlapon szeretnénk a jelen mellett az egyesület jövőjét és a múltját is megjelentetni, egyben kitűnő alkalom tevékenységünk, céljaink bemutatására és mind szélesebb körben való terjesztésére.

 

Tájékoztatás a 2008. évi SZJA 1%-ának felhasználásáról

A Gyermelyért Faluvédő Egyesület 2008-as SZJA bevallások után, azok 1%-ából a 2008-as évben összesen 228.016 forint értékű felajánlást kapott. Az így kapott összeget az egyesület teljes egészében a gyermelyi sportélet támogatására fordította, melynek keretében a sportolók szállítási költségét finanszírozta 228.016 forint értékben.
A Gyermelyért Faluvédő Egyesület ezúton is tisztelettel megköszöni mindenkinek, aki a 2008-as adóbevallásában az SZJA 1%-ának kedvezményezettjeként az egyesületet jelölte meg.
 

Köszöntő

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük honlapunkon! Régen terveztük már a honlap elkészítését, melyen az egyesületet érintő eseményeket, híreket, programokat megjelentethetjük. Tájékoztathatunk mindenkit a jövőbeli tervekről, az érdeklődőket, a minket nem ismerőket pedig az eddigi tevékenységünkről.

Elkészült hát a honlap, igaz bizonyos részei még fejlesztés alatt vannak, bizonyos funkciók még nem elérhetők, de mindez már csak idő kérdése.

A Történelem menüpont alatt az egyesület elmúlt tizenöt évének fontosabb momentumairól olvashat, míg a Programok menüpont alatt az aktuális tudnivalókról és a szervezés alatt lévő programokról tájékozódhat. A Letöltések oldalra a felkerült az egyesület alapszabálya, a belépési nyilatkozat, a Hírlap eddigi számai, s hamarosan elérhetőek lesznek az elmúlt időszakot érintő fontosabb dokumentumok.

A Fotóalbumban, a nevéből is adódóan, az egyesület által szervezett programokon, valamint községünkről készült fotókat tekinthetik meg.

 
SZJA 1% felajánlás

Kérjük támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Gyermelyért Faluvédő Egyesületet!

Adószámunk:
18602968-1-11

Köszönjük!

Faluvédő Egyesület

Keresés a honlapon
Hírlevél feliratkozás

A hírlevélre való feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét. Köszönjük!










Téma változtatása
Faluvédő alap
Bejelentkezés